Phobos

Az első héten, amikor komolyodni kezdett a koronavírus-helyzet, felraktam ide egy könyv-idézetet, és arról kezdtem elmélkedni, hogy a félelem is tud olyan lenni mint a vírus. Aztán ezt a hasonlatot ellőttem egy videóban, aztán sokan mások is ellőtték, és már nem is volt aktuális a mondanivalóm. Ám eltelt három hét, és a világ azt mondja: lehet ezt még fokozni!

Kaszálás

Amióta a korona-vírus elkezdte intenzívebben ostromolni az országot, több bejegyzés is eszembe jutott, de eddig nem sikerült megírni őket. Talán egy rövidebb gondolatmenettel eljutok a közzétételig: ez a téma arra korlátozódik, ahogy a munkahelyeken próbálják kezelni a helyzeteket. Szigorúan szubjektív, ismerősöktől hallott sztorik alapján ragadok billentyűzetet, de talán ez is elég alátámasztani a gondolatot: ha sikerül is megelőzni, hogy a vírus megtizedelje az idősebb generációt, a módszereiket és hatalmi pozíciójukat jó eséllyel alaposan ki fogja csipkézni.

Köt(őd)és

Ezt a bejegyzést alighanem azok fogják igazán átélni, akikkel veszekedtek már azért, mert a párjuk nem érte el őket telefonon - és akik próbálták már német tradíciók szerinti hosszúkardvívást kiélezett kardokkal.

A két helyzetben az a hasonló, hogy igyekszünk fenntartani a partnerrel a szoros kapcsolatot, ám elsősorban a kontroll fenntartása érdekében, a sérülés megelőzéséért. Ám egy apró különbség mégis van: a vívásban ez egy adekvát reakció, a szerelemben meg olyan, mint amikor a fuldokló magával ránt még egy embert.

Következzen a sémamódok Valentin-napi kiadása!

A motiváció éve

Minden év végén átnézem az elmúlt tizenkét hónap bejegyzéseit, valamilyen tanulságot, összegzést keresve bennük. A 2019-es írások közös nevezője mintha az az igyekezet lenne, hogy az ember  mozgósítsa a belső erőforrásait, és pályán tartsa magát. Lehetőleg  felfelé ívelőn, bár van az úgy, hogy a kettesnél nincs jobb, csak szebb...

Következzen egy kis összefoglaló arról, milyen manőverekkel próbálkozunk, hogy a kívánt irányba mozdítsuk a dolgokat!

Könnyek az esőben

Az ember azt gondolná, hogy triviális, hogy vénás vérzést nem sebtapasszal lehet hatékonyan kezelni. Ezzel analóg módon, az is adná magát, hogy egy egész életünket végigkísérő, testi tünetekben és öngyilkossági gondolatokban is megmutatkozó lelki problémával mégis inkább a fehérköpenyesekhez érdemes fordulni, mintsem egy pár hetes konzultációval próbálkozni. Tovább sűrűsödik a homály e döntés körül, amikor ezen a konzultáción még az elején elmondják, hogy nem való az egész életünket végigkísérő, testi tünetekben és öngyilkossági gondolatokban megmutatkozó problémák kezelésére.

Mégis ragaszkodunk ehhez a pár hetes konzultációhoz.

Vajon miért?

Tükör által homályosan

Az ember azt gondolná, hogy mindenki szűrője ugyanúgy működik: könnyen befogadjuk a pozitív visszajelzéseket, és ha nem muszáj, nem építjük be a negatívakat. Egy önkonfrontáció mentén elmélkedtem el azon, hogy az önmagunkról való gondolkodás közel sem ilyen egyszerű. És mivel erről a témáról sosem lehet eleget írni: ez a bejegyzés az énképünkről, annak működéséről, változásairól szól. 

Tíz mérföld

A múlt hónapban egy régi beszélgetést dobott fel a Facebook: tíz évvel ezelőtt újságoltam el az ismerőseimnek, hogy belekezdek az első olyan pszichológusi munkába, amiért fizetnek is. Visszagondolva ennek azért van némi iróniája: akkoriban döntöttem el, hogy a szakdolgozatomat nem a szerepjátékokról fogom írni, hanem valami komolyabb témából, a pályaválasztásból. Éppen azért foglalkoztatott a téma, mert számomra egy kissé rögös út vezetett az egyetemig. Szóval miközben a pályafejlődésről írtam a dolgozatot, épp komoly pályafejlődési folyamatokon mentem keresztül. Sikerült-e hasznosítani a saját életemben is a témát? Milyen tanulságokat lehet levonni tíz év elteltével?