Éretlenségi 1. rész

A mostanában aktuális érettségi témája kapcsán feltűnt, hogy milyen sokszor hallom a klienseimtől az "éretlenség" kifejezést, és milyen sok különböző módon. Úgy tűnik, nem kevés szorongásnak eredője a gondolat, hogy talán már le is maradtunk az okéságunkról. Valahogy ott volt előttünk a társadalmilag is értékelt cél, de elvétettük.
Több beszélgetésben is elmélkedtünk közösen a témáról, nagyon különböző emberekkel. Úgy tűnik, évtizedek és diplomák különböztethetnek meg minket, mégis mindenki szoronghat amiatt, hogy talán éretlen.  És ha már ennyire örökzöld témáról van szó, megosztanék róla pár megfejtést az elmúlt időszakból.
Illetve terjedelmi okokból most csak egyet, ami az identitásfejlődésen alapul. Ha tetszik a téma, akkor a jó hír, hogy van még két bejegyzésre elég ötlet!

Nő, mint a gomba

Vannak az egyedfejlődésben bizonyos előre megírt események. Valószínűleg nem tartaná zsíros üzletnek a Szerencsejáték Zrt., hogy fogadni lehessen rá, mikor jönnek a tejfogaid, majd váltják őket a csontfogak, mikortól jön a pubertás. Biológiától független tényezőktől se várhatunk olyan nagy meglepetéseket: még az inkubátorban vagy, de már egész pontosan meg tudjuk jósolni, mikor lesz személyid, mikor izgulhatunk érted az érettségin, és mikor lesz hajlandó neked csapolni a kocsmáros.

Ilyen körülmények között könnyű úgy érezni, hogy az érés úgy belé van kódolva az emberbe, ahogy a fába is a növekedés: nem kell külön figyelni rá, csak magától történik, hogy egyre magasabb, terebélyesebb lesz. A kertészek esetleg besegítenek neki itt-ott kártevőmentesítéssel és metszéssel, de ezzel igazából csak ideális körülményeket teremtenek, az érés maga lezajlik ettől függetlenül is.

Vajon a szocializáció is csak ilyen kertészkedésnek számít? Igazából belénk van kódolva az, ami miatt érettnek neveznek valakit? A coach-képzésen tanult hármasból kiindulva, talán ha a külvilág megfelelő körülményeket teremt, a cél és a viselkedés már valahogy intézi magát.

Vagy legalábbis mintha sokan gondolnák így. Egy kormány, ami adókedvezményektől reméli a demográfiai tavaszt. Egy tanár, aki hisz benne, hogy ha megtartja az előadást, akkor a diák meg is tanulja az ott elhangzottakat, használható szinten. Egy szülő, aki sosem káromkodik a gyerek előtt, mert szeretné, hogy felnőttként majd szépen beszéljen. 

Vagy egy hétköznapi ember, aki megosztja a pszichológusával azt a szorongását, hogy van valamilyen természetszerű változás az ember életében, ami az ő történetéből hiányzik. Meg kellett volna találjon egy célt a számára adott körülmények között - megtalálni, és elindulni felé.

De nem találta meg.
Nem indult el.
Nem érte el.

A pár sorral feljebb említett coach-képzésen az adott eszmefuttatás lényege az volt, hogy ha az ember haladni akar a választott úton, akkor igazából csak három dinamikusan változó tényezővel kell zsonglőrködnie: a céljaival, a hozzájuk vezető viselkedéssel, és a körülményekkel. Egy coach végülis ebben a zsonglőrködésben segít.

Ám a működésünknek van egy rejtettebb, nehezen átlátható része, ami befolyásolja ezt a zsonglőrködést, és nem mindig elégséges kulcs hozzá egy kis odafigyelés és akaraterő. Ehhez a területhez, a hiedelmek és érzelmek világához a tanárom inkább a pszichológusi eszköztárat javasolta.

A világról, magunkról, másokról, életről szóló mélyen gyökerező meggyőződések (ez a hiedelem definíciója) nem mindig racionálisak. Inkább előíró, szűrő jellegük van - olyanok, mint A tanúban a koncepciós per: előbb van meg az ítélet, mint a tárgyalás. Emiatt néha olyan irányba terelik a valósággal való kapcsolatot, ami nem segít: problémát látunk, ahol nincs, nem látjuk, ahol van - mint ahogy eltéveszthetjük a lehetőségeinket is, vagy a saját képességeink felismerését.

Így vezethet az a hiedelem, hogy "az érés egy mindenki életében nagyjából azonos irányba tartó automatikus folyamat", ahhoz a konklúzióhoz, hogy "nem vagyok elég jó". Ez utóbbi nyilván az egyenlet végén van, előtte az ember összehasonlítja magát azokkal a követelményekkel, amelyeket az érettséghez kötött hiedelmeiből származtatott le.

Oly mértékben központi kérdés ez az önértékelésünkben, hogy az elmúlt időszakban több kliensem témája volt ez, noha a legidősebb és legifjabb között jó húsz év különbség van. 

Az igaz, hogy egészen másféle hiedelmeket kötöttek az érettség fogalmához. 

Az éretlenség, mint lemaradás

Ennél az éretlenség-narratívánál az a központi mondat, hogy

"ennyi idősen már máshol kellene tartanom, és más irányba kellene haladnom".

A sztárok szokták bizonygatni, hogy nem felejtették el, honnan jöttek, és legbelül ők még mindig ugyanazok az egyszerű emberek, akik voltak. 

Olykor rádöbbenünk, hogy tényleg, konkrétan ugyanazok az emberek vagyunk, mint sok évvel ez előtt, csak a testünk öregedett. Ez pedig nem feltétlen a stabilitás, hitelesség és koherencia jele...

Az élet egyes szakaszaiban az emberek többsége simán rábólint az olyan célokra, hogy meg akarod dönteni a kapitalizmust, szétosztod a vagyonod a szegények között, és minden éjjel úgy tisztelegsz a fényesre suvickolt kardoddal, hogy megcsillan rajta a Hold tiszta fénye.

Nem sokan hisznek benne, hogy el fogod érni ezeket a célokat, de abban igen, hogy a részeredmények is előbbre viszik az embernemet, és a cél fele orientáló viselkedés önmagában annyi potenciált rejt magában, hogy megéri álmodozni.

Ám ha az élet más, későbbi szakaszaiban űzöd ugyan ezeket a célokat, már nem sokan bólogatnak helyeslően. Már nem gondolják, hogy akár a próbálkozás maga is dicső. Azt gondolják, hogy mögötted kellene már legyen néhány beismerés, kompromisszum és gyász. Már más célok kellene motiváljanak.

És te természetesen tudod ezt jól, még éreztetniük sem kell. Maga a kifejezés, hogy "éretlen", egy OK/NEM OK skálán mozgó minősítés, ergo a Szülői én-állapotból származik. Attól még, hogy nem a társadalom által elvárt célok strukturálják az életedet, még beépítheted a róluk szóló elvárásokat a saját Szülőidbe, és tudod korholni magad magad is. 

Ez a pszichoszociális kölcsönhatás lényege: vannak szociális elvárások, amik a psziché - esetünkben a Szülői én-állapot - részévé válnak, így akkor is tudnak motiválni, vagy épp szorongást okozni, amikor a konkrét környezet már nem is tolakodik velük. 

No de mik ezek az elvárások?
Mit jelent nem megfelelni nekik?

Hogyan értelmezzük az éretlen ember életútját?

Megtorpant egy ponton, és nem tette meg utána azokat a mérföldeket, amelyeket elvileg meg kellett volna tennie?

Vagy nagyon is tett meg mérföldeket, csak nem abba az irányba, amire azt mondják, hogy "érett"?

Mi hiányzik a történetből? 

Az érett cél vagy az ahhoz vezető viselkedés?

Amikor beszélgettem erről konzultáción, a pozitív pszichológia egészség-koncepcióját hoztam párhuzamnak. Ők azt mondják, hogy az egészség nem egyezik meg a betegség hiányával - tehát ha nem vagy beteg, az még nem azt jelenti, hogy egészséges vagy. Az valami többet jelent.

Miért ne lehetne így gondolkodni az érettség/éretlenség koncepcióról is?

Arra kértem a kliensemet, hogy ha már ennyit használja az éretlenség kifejezést, fejtse ki, mire gondol!

Ez egy ilyen 0..100 típusú skála, ahol ő közelebb maradt a nullához? Azt jelenti az éretlensége, hogy nem történt meg valami, amivel megközelíthetné a százat? Az éretlenség egy hiány-állapot?

Vagy ez egy -100...0..100 tartományú skála, ahogy a pozitív pszichológusok gondolkodnak az egészségről és betegségről? És ebben az értelmezésben mi az érettség?

Valami olyan, aminek alapvetően, magától meg kellene lennie? Mint a házi feladat az iskolában: nem kapsz rá piros pontot, ha kész, csak feketét, ha nincs. Ez esetben az érettség 0 körül van: ez a belépő szint, ennek elérése után lehet arról beszélgetni, pontosan mi is a nagyszerű benned; mivel közelíted meg a 100-at? Ebben az értelmezésben az éretlen azt jelenti, hogy emberünk inkább a -100 irányába értékelhető.

Másik értelmezése ennek a skálának, hogy értékeljük az érési folyamatokba tett energiát, és az érettség állapotát tekintjük 100-nak. Ezzel egyúttal kijelentjük, hogy az érettség nem evidens; az ember nem csak nő, mint a gomba. Az éretlenség így a 0 lesz: egy kvázi semleges állapot, ami jelzi a megtett mérföldek hiányát. Ahogy kolléganő mondta: "nem rossz, de a jó nem ilyen". Ez egy ilyen stagnálás, egy kiégett lebegés, mint amikor nem tudod azt mondani a hogylétedet firtató kérdésnél, hogy jól vagy, de azt sem, hogy rosszul vagy. Az éretlenség nem úgy rossz, mint egy betegség, valami patológiás dolog. De a -100 arra utal, hogy van patológiás oldala is a fejlődésnek: olyan célok, olyan viselkedés választása, ami konkrétan ellenében van annak, ami úgymond oké. Személy szerint tudok azonosulni ezzel a megközelítéssel - emlékszem, a 20 éves osztálytalálkozómat azzal a mondattal foglaltam össze, hogy "ami 18 évesen még diákcsíny, az 38 évesen személyiségzavar". Itt arra utaltam, hogy a kamaszkor hormonviharában olykor flörtöl az ember patológiás dolgokkal, és többnyire elnézi neki a társadalom, hiszen még meg se szilárdult az agya, azaz csak éretlen. Ha ebből a flörtből házasság lesz, ami kitart a felnőttkorban is, arra valahogy nehezebben mondjuk, hogy "majd benő a feje lágya". 

Egy kicsit jobban szeretem ezt a bonyolultabb megközelítést. A dichotóm érett/éretlen kapcsoló túlzottan segít gondolkodás nélkül ítélkezni: ennél a kérdésnél elég azt megválaszolni, hogy mi nincs. Ha lehet plusz és mínusz irányba is indulni, akkor már muszáj elgondolkodni, hogy melyik irány mit jelent pontosan; és amit te csináltál, az melyik irányba vitt. Nem lehet megúszni ezt a jelentésadást anélkül, hogy számba vedd az életed mérföldköveit: azokat is, amiket megtettél, nem csak azokat, amiket - állítólag - kellett volna. 

Bohemian rhapsody

Most hogy lesokkoltuk a a Követői Szülőit azzal, hogy nem lehet faék-egyszerűségű diagnózisokat durrogtatni, ideje egy kicsit szétnézni a szerszámos ládában, hogy akkor mégis mit érezhet az ember, ha azt gondolja, hogy ő éretlen?

Ezt a kérdést az önazonosság, más néven identitás témáján keresztül közelíteném meg. Ha valaki azt mondja, "nem ott tart", az nekem azt jelent(het)i, "nem az vagyok, akinek lennem kéne". "Nem vagyok egyben, nem vagyok egész."

A legtipikusabb életszakasz, amikor az ember ezzel küszködik, a serdülőkor. Azt a hiányállapotot, amiben nem is igazán tudod, ki vagy, mi dolgod van itt, mit akarsz, ámde mintha folyamatosan futni kellene az élet után, identitásdiffúziónak hívják. A régi elmélet azt mondja, hogy ebben az állapotban lépsz be a kamaszkorba, az új, polírozottabb verziók azt mondják, hogy 12 évesen is van valami válaszod a kérdésre, hogy "ki vagy te", csak 14 évesen az már nagyjából semmire sem jó. Olyan mint amikor a lakásomra gyűjtögettem az önrészt. 

Ez a gyűjtögetés metafora arra is jó, hogy szemléltesse, mit csinál egy tinédzser: keresi a válaszokat az értékekkel, elvekkel, ügyekkel kapcsolatban. Kipróbál dolgokat, abból valamennyire töltögeti az önismereti vakfoltját, és ha talál olyasmit, amivel mélyebben tud azonosulni, akkor elköteleződik mellette. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy innentől ezen keresztül definiálja magát, ezt tekinti vezérelvnek a viselkedésben, döntésekben. Az temperamentum kérdése, hogy mennyire áll ki érte, de vitathatatlan, hogy összetartozik az adott nézetekkel.

Az elméletalkotó, James Marcia moratóriumnak nevezte ezt a keresgéléssel, felfedezéssel töltött időszakot. Ezzel arra utal, hogy a társadalmak ilyenkor még felfüggesztik egy időre az emberrel kapcsolatos elvárásokat, és a korlátozott autonómia elvében hisznek, amiben benne van a korlátozott felelősségvállalás is. Szimplán azért, mert a felelősségvállaláshoz kellenének azok a válaszok, amelyeket emberünk éppen keres.

Elért, vagy kiformált identitásnak azt nevezzük, ha sikerült megtalálni és beépíteni őket, és innentől lehet is rájuk támaszkodni. Korai zárásnak azt, amikor ez az elköteleződés keresés nélkül történik meg, mert emberünknek inkább a ctrl+c & ctrl+v megoldást választotta, többnyire a családi értékkészletből.

Idáig tart az, amit tudni kell az önazonosság kialakulásáról, ha szigorlaton legalább egy kettest szeretnél kapni.

Pedig Marcia igazából nem azt mondta, hogy ezt az Odüsszeiát csak egyszer kell végig csinálni az életben.

A rendezői változatból kiderül, hogy az eriksoni pszichoszociális krízisekhez automatikusan tartozik egy mini identitáskrízis is, amit MAMA-ciklusnak (moratorium-achievement-moratorium-achievement) keresztelt el. Lent majd berakok hivatkozást olyan cikkre, amiben részletesebben leírtam az Erikson által definiált 8 életszakaszt, amelyek fejlődési feladatok - kicsit baljósabb kifejezéssel: krízisek - köré szerveződnek. Ebből a nyolcból a kamaszkor az ötödik, tehát ha nem visz el valami az időskor előtt, akkor életed során négy olyan szakasz van, amelynek egy pontján azt érzed, hogy nem fog a kuplung, nem találod a kapcsolatot az élettel, azt se tudod ki vagy és mit keresel ezen a világon.

Ha a korábbi számegyenes-képpel gondolkodunk, akkor a MAMA-ciklus lehet 0..100 megközelítés, ahol a 0 a diffúz identitás, a 100 a sikeres identitás(újra)formálás, a kettő közötti rész meg a moratórium.

Ez valójában pozitív üzenet akar lenni: amikor azt mondod, hogy "éretlen vagyok", akkor lehetséges, hogy igazad van abban az értelemben, hogy épp nincs az életszakaszodnak megfelelően kimunkált identitásod (ez az "achievement" az eredeti kifejezéssel). Ez jelentheti azt is, hogy most a ciklus moratórium-részében vagy - tehát bár valóban sok a bizonytalanság, de egy természetes dolog zajlik éppen, amiből akár növekedéssel is kijöhetsz. 

Sleepwalk my life away

Azért van negatív üzenetem is. Az előbbi soraim egy kicsit mintha megerősítenék a hiedelmet, hogy az érés magától történik, maximum kertészkedni kell körülötte néha. Az igaz lehet, hogy az a lelki energia, ami hajtja ezt a folyamatot, valamerre mindenképp menni fog. Ahogy mondjuk a Tisza is mindenképp vágtatni fog, akár a rónán át, akár a medrében, akár kisebb ágakra felosztva, de valahogy biztosan. A kérdés, hogyan gazdálkodsz ezzel az energiával?

Amikor a haverjaimnak magyarázok erről két sör után, és hajlamosabb vagyok karcosabb metaforákra, azt szoktam mondani, hogy a szexuális drive-ot ki lehet elégíteni maszturbálással és szeretkezéssel is. Mégsem tekintjük a két tevékenységet ekvivalensnek, konkrétan érettség szempontjából sem. Az előbbihez nem szükséges intimitás, míg az utóbbihoz nagyon is - az intimitáshoz pedig érett szociális készségek és nem kevés kockázattűrés kellenek.

Amikor szakmai keretek között beszélek erről, egy kicsit sótlanabb levezetést választok: Hudson átmenetekről szóló elméletében olvashatunk róla, hogy vannak kisebb és nagyobb változások az ember életében (erről is írtam korábban, lent belinkelem).

A nagyobb változás azt jelenti, hogy te magad változol meg: a céljaid, a hozzájuk vezető út; ahogy szemléled a dolgokat, ahogy érzelmileg reagálsz rájuk.

A kis kör lényegében a környezetváltás: maradsz, aki voltál, de olyan helyet, munkát, párt keresel magadnak, ahol ez jobban tud érvényesülni. Ez a kis kör a nagynak a fele, a befelé fordulás, reflektálás, újra rendeződés nélkül.

Nyilván, mindkettő átmenetnek megvan a helye az életben. 

Felcserélni őket azonban nem jó ötlet.

Amikor új munkahellyel, új hobbival, új párkapcsolattal, új lakással akarod megválaszolni a kérdést, amit az élet némán suttog neked, valójában stagnálsz, nem fejlődsz. Innen jön a maszturbálós hasonlat: az igaz, hogy végülis kisütöd a benned feszülő energiákat, de ennek nincs tényleges iránya. Írtál egy önéletrajzot, de nem szól semmiről.

Nem mintha nem lenne tök érthető, hogy az ember legalább saját magában szeretne stabil kapaszkodót találni ebben a rohanó világban, ám ez a biztonság lehet az a bizonyos tál lencse, amiért eladsz valami értékesebbet - a fejlődési potenciálodat. 

A számegyenes-képen ez lehet akár a -100..0..100 változat is, ha érésről van szó: a nagy körön elindulsz a verzióváltás irányába, azaz érettebb leszel. Ez a 100. Ha nem mész semerre sem, stagnálsz, az a 0. Egy kicsit talán szigorú negatívnak bélyegezni a kis kört, de ha belegondolsz, itt pont az önbecsapásról van szó: folyamatosan aktív vagy, nyugtatod magad, hogy dolgozol az életeden, de valójában csak pótcselekvéssel töltöd el az éveid, és még az energiád is pocsékba megy. Azt hiszem azért van annyi szarkasztikus komment a Live Love Laugh pólókhoz a neten, mert ezt látják benne megvalósulni.

Tovább is van, mondjam még?

"Nem azért vágtunk bele, mert könnyű. Hanem mert azt hittük, könnyű lesz."

Jól mutatja a téma összetettségét, hogy ez a bejegyzés májusban indult, és eredetileg három nézőpontból vizsgálta volna az éretlenség fogalmát. 

Azonban úgy látom, hogy mennyiségben és bonyolultságban is elértem azt a kritikus tömeget, amikor érdemes felosztani a gondolatfolyamot. 

Most olyanokról gondolkodtunk, hogy van-e sztenderd arra, hogy mikor és hol kell tartanod az életben, hogyan lehet egyáltalán ezt a kérdést értelmezni, és hogy ez a kérdés akkor is visszatér, amikor már korábban kipipáltad. Ezeket értelmeztem hosszmetszetként: amikor az életutad, a céljaid bírálod.

Legközelebb megírom a keresztmetszeti szempontot, amikor az épp aktuális hiányon, a viselkedésen van a hangsúly. 

És van egy olyan ötlet is, amikor eleve azt gondolod, hogy baj van veled, és az éretlenséget csak bedobod magyarázatként, mert azt úgyis sokat lehet hallani.

Tarts velem, ha érdekel a folytatás!

Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?

• A hiedelem-témához ezeket ajánlom:
• Riff: ezt a bejegyzést a szakképzéses szakdolgozatom leadásakor írtam. A közepén találhatók a sorskönyvi hiedelmek, amelyeket az életről alakítunk ki, még gyerekkorban.
• Miért nem esznek kalácsot? Ebben az írásban megismerhetők a sorskönyvi félreismerések, amelyek afféle kognitív torzítások, azzal a kétes megbizatással, hogy a tapasztalatainkat a sorskönyvi hiedelmeink képére szabják át. A téma a cikk második felében van.
• Ha a coachingos jéghegy-modell fogott meg, akkor használtam már máshol is, mégpedig a 2024-es évadot összegző bejegyzésben. Ott lehet látni kvázi működés közben.
• Ha az érési koncepciókról olvasnál még többet, akkor tudok pár írással szolgálni:
• Confessio: ezt a diplomaosztóm 10 éves évfordulójára írtam. A mi szempontunkból most azért lehet érdekes, mert az elméleti bevezetőben van egy összefoglaló a Super-féle pályafejlődés elméletekről, amelyek szintén keretet adnak az érettség tematikának. Régen használták is azt a kifejezést, hogy "pályaérettség". 
• Útinapló 2: ebben van egy hasonlat arról, hogy mennyire történik a szocializáció "magától". A sör erjesztéséhez hasonlítottam a kérdést. A második fejezetben van.
• Nulla: ebben kifejtésre kerül ez a pozitív pszichológiából átvett egészség fogalom, amit a -100..0..100 skálához használtam. 
• A Ring határozza meg a tudatot: a mostani bejegyzésnek az volt a lényege, hogy értelmezés kérdése, hogy érettnek vagy éretlennek tartod magad. A jelentésadás máshol is elég meghatározó téma, itt egy víváshoz készített előadásomból emeltem át erről szóló gondolatokat.
• Destiny is all: a mi szempontunkból most a koherencia-érzet az, ami fontos a 2025-ös év összegzőjében. Több emberkép jelenik meg benne, ami azt is érzékelteti, hogy különböző narratív pozíciókból másképp értelmezik az emberek az érettséget és éretlenséget. Ez a bejegyzés is csak egy a sok lehetséges megközelítésből.
• Elmúlt a legénykor: a haverjaim legénybúcsúi által inspirált írás. A nagy változásokról szól, a sorskönyvi folyamatok mellett a mostani írás végén megjelent Hudson-féle elmélet is kap benne helyet. 
• Verziószám: ebben van a legjobban kifejtve az eriksoni pszichoszociális elmélet. Illetve a kis és nagy változások közötti különbségek, az ezzel kapcsolatos önbecsapások is helyet kapnak benne, ami kicsit bővíti a mai bejegyzés végét.
• Identitás: a mai írás központi fogalma az identitás. Több alkalommal kapott már helyet ez a téma a blogon, talán nem is tudnám most mindet felsorolni (de van rá egy külön tag). Egy csokornyit azért tudok ajánlani abból, hogyan fejlődik, nem fejlődik, működik.
• Hűség: a mai bejegyzésben annyira nem jelent meg, hogy miért ennyire fontos a szilárd identitás, hogy ettől függ, hogy okénak tartjuk-e magunkat, és hogy mások annak látnak-e minket? Azért, mert ezen alapul a megbízhatóságunk, kiszámíthatóságunk, a becsületünk.
• Le Pantalon rouge: ez arról szól, amikor ez a hűség hülyeségnek számít. Annyira merevvé tesz, hogy már nem tudunk alkalmazkodni az élet kihívásaihoz.
• Nem ez voltál: egy kicsit ez is erről szól, más aspektusból. Ebben a lírai én egy olyan identitást gyászol, ami húsz éve még érettnek számított, mostanra azonban már éretlennek számít. Itt nem sikerült lépést tartani a MAMA-ciklusokkal.
• Tannenbaum: ez megint a merev identitásról szól, legalábbis valahol középen. Konkrétan a vallási meggyőződés fejlődése a központi téma, melyen keresztül kiderül, hogy az identitásnak van futballhuligán-szintű, és fejlettebb verziója.
• Változtatás: talán felmerült benned a kérdés, hogy ha ennyire az önértékelés központja az érettség kérdése, akkor jó lenne pár gondolat arról, hogyan válhatsz úgymond érettebbé.
• Ha valami aktív, tudatos folyamatban gondolkozol, a Tedd félre a kószát c. bejegyzést ajánlom, ami a magunkkal kötött szerződésekről szól.
• Ha inkább csak a spontánabb, passzív változások érdekelnek, a Különbségi küszöb c. írást javasolnám.