Amikor annak idején elkezdtem írogatni, nem akartam behozni ide a politikai témát. Nem is értek hozzá, a felkészültségem sem elegendő, hogy mondjuk részletekben menő módon vitatkozni tudjak róla, cserébe ez más emberekre ugyanúgy igaz, akik viszont ettől még akarnak vitatkozni - én pedig szerettem volna elkerülni a toxikus komment szekciókat.
Amúgy is, mi keresni valója van a politikának egy pszichológiai témákkal foglalkozó blogon?
Nos, egyik oldalról a polgári életszerep, s így a politikai meggyőződés az életpályánk ugyanolyan meghatározó eleme, mint mondjuk a hobbijaink vagy a párkapcsolatok. Ugyanígy, a politikai meggyőződés az ember önazonosságának egy kifejezetten fontos alkotóeleme - az identitás pedig közvetlen módon befolyásolja lelki világunkat.
Tehát ha van értelme lélektani szempontból beszélni arról, hogyan fejlesztenek vagy épp apróznak fel a szabadidős programjaid; hogyan érdemes gondolkodni a párkapcsolati konfliktusokról; vagy hogyan találd meg azt a munkát, amiben ki tudsz teljesedni - akkor annak is lehet értelme, hogy arról beszélgessünk, hogyan közelíts meg társadalmi, közéleti kérdéseket.
Hozzá téve, egy tanácsadó pszichológus valójában jól megfogalmazott kérdésekkel, mintsem válaszokkal adja az igazi értéket.
Ez a meggyőződésem egyrészt alapköve annak, hogyan értelmezem a humán tudományok társadalmi felelősség vállalásának kérdését, másrészt valamennyire magyarázata annak, hogy miért nem jutottam határozott konklúzióra a legtöbb közéleti témájú írásban. Vagy hogy ha a NER-rel van bajom, akkor miért az ellenzékével vitatkoztam?
Ezeknek a vitáknak egy jó része szakmai jellegű volt, révén mégis abban a környezetben mozgok a legtöbbet. Egyszer írtam, hogy szerintem aki elhiszi, hogy a világ úgy működik a hétköznapokban is, ahogy az emberek egy terápiában működnek, egy kicsit hasonlatos ahhoz, amikor a legénybúcsús srácok elhiszik, hogy a stripper tényleg bírja őket. Nem kevés ilyen szöveget olvastam pedig az évfolyamtársaktól és kollégáktól, amikor valamilyen társadalmi megmozdulás alkalmából olyan igazságokat postoltak, amelyek - szerintem - igazából csak terápiában érvényesek ilyen vitán felüli módon. Az ember be is csapja magát ilyenkor: a szakmai magabiztosságát áttranszferálja egy olyan területre, ahol jóval több indoka volna szerénységre.
Hát ezt próbáltam elkerülni.Így végig olvasva az elmúlt évekhez fűzött cikkeim, úgy látom, a végére azért sikerült olyan pozícióból írni, ahol már nem éreztem annyira szubjektívnek a kritikáimat. Ha érdekel, olvasd végig a folyamatot, és döntsd el magad, hogy ez alapján melyikünk távolodott el jobban az értékeitől: én vagy a NER?
2013 - Kincugi
Az inspirációt az akkori tüntetések adták, meg az árvíz elleni védekezés. Utóbbit konstruktívabbnak találtam, így 13 év távlatából talán némiképp naiv módon.
- Nekünk Mohács kell: ebben arról van szó, hogy a társadalmi elidegenedettséget és megosztottságot milyen jól felülírja egy nagy, közös kihívás. Az idei népszavazás eredménye alapján Orbánéknak sikerült legalább annyira veszélyesnek tűnniük, mint anno az áradó Dunának (kissé száraz humorral: a Duna áradását sikerült megakadályozni, a Tiszáét nem. Ez van.)
- Mein Kampf: némiképp kiábrándultabb hangvételű írás a szociális identitásról, illetve arról, hogy az emberek kihasználják a közügyeket arra, hogy a személyes problémáikat, fejlődési kríziseiket vetítsék ki rájuk. Már nem emlékszem, ki és mivel húzott fel annyira, hogy sehol nem tudtam már azonosulható közügyet látni, csak habosított magánügyeket. Valószínűleg a társadalom egy szabad szemmel jól látható méretű darabja is így érezhette magát, mivel kellett némi idő, mire megnőtt a szavazók létszáma. Az idő majd eldönti, hogy az idei rekord részvételi arányról úgy beszélünk majd, hogy most sikerült igazán felhabosítani az indulatokat, vagy hogy most ismertük fel, hogy a habzás alatt mennyire komoly dolgok vannak.
2015 - Hasadó állam
Telt-múlt az idő, az oroszok megszállták a Krímet, a Fidesz behúzott még egy 2/3-ot, de a 2014-ben nem volt olyan társadalmi perspektívából írt bejegyzésem, ami kifejezetten ennek szólt volna. A következő évre szerencsére sikerült inspirációt gyűjteni olyan élményekből, mint a vasárnapi boltbezárás, a fiatalok kivándorlása és a migránsok bevándorlása. Ahogy az indulatok fokozódtak, egyre erősebb volt az a benyomásom, hogy a 2013-as két cikkből nem az egyesítő, hanem a széthasító erőket leíró volt a lényeglátóbb: inkompatibilisek vagyunk egymással, nem tudunk és nem is akarunk ugyanabban az országban élni.
- Elveszett cirkáló: ennek a cikknek az elidegenedés a lényege. Pontosabban annak a felismerése, hogy valaki itt idegen: a fiatal vagy az öreg, a budapesti vagy a vidéki, a keresztyény vagy bármilyen más vallású, esetleg ateista. Sokat berzenkedtünk a vasárnapi boltbezárásokon, amiben a vallásos életvitel olyasféle erőltetését láttuk, mint amikor egyes multik kizavarják a dolgozóikat a Pride-ra. A kép akkor fordult meg, amikor kitettem a lábam a fővárosból egy vidéki munka miatt, és szembesültem azzal, hogy az ország egyes részein tényleg olyan kultúra működteti az életet, amiben én csak turista tudok lenni. Igazából ez az élmény inkább elősegítette a bölcsességem fejlesztését, de emiatt inkább az ország organikus szociológiai rendeződésének tartozom hálával, mint a NER-nek. Ami őket illeti, úgy látom a dolgot, hogy ebben a népi-urbánus ellentétben nem a politikai erőforrást kellene látni, hanem a betemetendő árkokat. Ahogy olvasom a mostani választási eredmény magyarázatát, ennek tényleg volt stratégiai jelentősége.
- Ma volt időm olvasni: és ha már betemetendő árkot keres az ember, nem muszáj ám kimozdulni Budapestről - legalábbis erre jutottam Mérő Vera egy írását olvasva. Ő a "Gyere haza fiatal" programot kritizálta, illetve azon keresztül minket, magyarokat. Igazából tényleg nehéz azzal vitatkozni, hogy nem egy inspiráló élmény beszívni a hazai hétköznapok kultúráját, de - legalábbis számomra - sikerült a keresztény/nem keresztény, konzervatív/nem konzervatív, jobbos/balos felosztásból egy kelet/nyugat dichotómiává felerősíteni az ellentéteket. Ez a hangulat hasznos is volt, ha valaki később brüsszeli ügynökökre akarta fogni a balsorsunkat.
- Recrudescunt vulnera: a feszültség remekül felhabzott az év folyamán, ahogy a migrációs válság kibontakozott. Ez a bejegyzés újra behozta azt a meglátásomat, hogy az emberek személyes ügyeiket projektálják a közügyekbe, csak most nem gagyi kis saját a tipológiát használtam, hanem a tranzakcióanalízis játszma-elméletét. A játszmákról azt kell tudni, hogy sosem konstruktívak, és valójában még az is veszít rajtuk, aki megnyeri őket. Tekintve, hogy az EU egész más megoldást képzelt el, mint a magyar kormány, a nyugat/kelet ellentét erősebben jelent meg a narratívákban. Valószínűleg ezért gondoltam okos ötletnek hozzácsapni a bejegyzéshez Huntington civilizációk versengéséről szóló gondolatait. Ebből van a hasadó állam kifejezés is, ami azokra az országokra értendő, amelyeken belül húzódik két kultúrkör határvonala. Huntington Ukrajnát hozta fel példaként, amelyet a nyugati és ortodox kereszténység oszt meg. Valószínűleg nem Huntington elméletét követve, de később, 2022-ben az oroszok valóban egy hasadó társadalom gyengeségére alapozták a stratégiájukat.Nem is az a lényeg, hogy a NER jól kezelte-e a migrációt, hanem hogy politikai előnyökért inkább szította az ellentéteket, noha valószínűleg már akkor is lehetett tudni, hogy hasadó állammá válni stratégiai öngyilkosság.
2016 - Kimerülés
Ebben az évben váltottam munkahelyet. Ez több szempontból is egy jó döntésnek bizonyult, emellett az ezt megéneklő bejegyzésből visszaköszön az a hangulat, amit a fiatal felnőtt klienseimet jellemzi, amikor a kivándorlást fontolgatják: ha a rendszernek túl nagy százaléka elüszkösödött már, jobban jársz, ha lelépsz, mielőtt véglet átterjed rád is.
- Te nekem nem mondd meg: ez a "Bagdynak nekimentek a pszichológusok" komment. A NER véleményvezérei tettek pár erős nyilatkozatot, hogy kinek hol a helye a világban, s mint kiderült, Bagdy Emőke többé-kevésbé közéjük tartozik. Van itt szó több dologról is, például a szakmai vita és a politikai kampány összemosásáról, a közbeszéd iránti felelősségről, az egyén helyéről a társadalomban, stb. Az elmúlt 16 év búcsúztatása szempontjából talán az az érdekes, hogy az emberről alkotott képet nem a lélektan, hanem a politika határozza meg. A mozgalom újabb területeket hódított meg.
- Hitelminősítés: kinek lehet hinni? Akkoriban voltak tüntetések a KLIK ellen, a taxisok nekimentek az Ubernek, mifelénk meg a halvaszületett Pszichológus Kamarán marakodtak. A kérdés, hogyan állítja valaki a saját oldalára az embereket? A saját oldalunkat kritizálni a hitelesség vagy a taktikai dilettantizmus jele? A bejegyzés főszereplője volt kollégám, Sanyi, aki úgy gondolta, a természettudományokkal a szabad gondolkodást és a polgári helytállás értékeit is átadja a gyerekeknek. Nem kevés csalódás érte a témában. Ám ez az írás tíz éves, tehát azok a gyerekek, akiket annak idején tanítottunk, mára már szavazó polgárok, akik történetesen ott ünnepeltek az utcán egy hete. Majd eldől, hogy sikerrel jártunk-e? Vajon milyen minőségű érvekre hallgattak?
- Behódolás: a Brexitet azért nem lehet a NER számlájára írni. Az angol népszavazásról olvasva azért elgondolkodtam rajta, hogy a demokrácia még mindig az a keretrendszer-e, amelyekben meg lehet beszélni és oldani társadalmi vitákat? A hírek szerint a brit népszavazást a nyugdíjasok döntötték el, a fiatalok ellenében. Ami nem volt jó ómen itt sem, révén ez az életkor szerinti megoszlás itt is jelen van. Hogyan tudunk dűlőre jutni egy olyan szavazói réteggel, ami már éppen hogy zárni akarja világképét, s ezzel a politikai preferenciáit is?
- Búcsú a fegyverektől: igazából nem tudom eldönteni, hogy ez a cikk a NER-ről szól vagy sem. Inkább amiatt szoktam hivatkozni rá, mert itt írtam először a pszichés szerződésekről, mely megközelítés azóta is alapkövét jelenti a munkámnak. A bejegyzés második felében arról meséltem, ahogy visszatekintettem az oktatásra: egy rendszer, ahol senki nem vállal felelősséget, mindenki csak vétlen áldozat, és mindig valaki más a hibás. Mindenki meghamisítja egy kicsit a helyzetértékelését, az autonómiáját, hogy beilleszkedjen a rohadó szisztémába. Az a kontextus jelent meg, amivel közvetlen tapasztalataim voltak, de igazából ilyennek írnám le az egész másfél évtizedet, ami mögöttünk van.
2017 - Fight fire with fire
Asszem EU parlamenti választások voltak ez év tavaszán. Hát, a társadalmi párbeszédet addigra sikerült elengedni. Talán azt is, hogy bármi előremutató elhangozhat még bárhol: ha káosz van, légy a része.
Többnyire a véleménybuborékokról írtam itt, abból az elképzelésből kiindulva, hogy a társdalom nagy része az épp pörgetett témákról nem is formált szilárd véleményt, csak amikor már muszáj volt nekik az érzelmi zsarolás miatt. Így utólag visszaolvasva, talán azt sikerült megfogni, hogyan veszíti majd el a lehetőséget az ellenzék a kormányváltásra.
- Egyenlőség, szabadság, testvériség: ezúttal nem Mérő Vera volt a megmondóember, akire reagáltam, hanem Puzsér Róbert. Úgyis úgy szeretik egymást. Arról írtam, hogy minden világnézet kitermeli a maga szélsőségeit, ám meglehet, hogy ez is olyan, mint a normális eloszlás, tehát igazából a társadalom kb. 5%-a az, ami ennyire állhatatosan hallatni akarja a hangját. Ők írják a cikkeket, de neked nem velük kell beszélned, hanem a polgártársaiddal, akik bár olvassák ezeket a cikkeket, de nem ennyire fanatikusok. Azért, amikor felidézem a bejegyzés apropóját, kap egy plusz réteget a fejemben az Ó-Ellenzék kifejezés: Puzsér az ELTE-n letiltott gender studies szak kapcsán írt. Csodálom is, hogy nem sikerült a kormányváltás, amikor ilyen éleslátással találtak rá a közakarat témáira.
- Vers nem mindenkinek: költészet napjára írt bejegyzés, itt igazából csak a vége a lényeg - hippi zenéket csak hippik hallgatnak. Tehát azoknak szólnak az érveid, akik már elfogadták, azoknak nem, akikkel elvileg vitád van. A kampányod csak önmagad megerősítéséről szól, párbeszédről nem (hiába adsz ilyen nevet a pártodnak).
2018-2019 - Tetemre hívás
- Nach: az életképtelenség egyik formája, hogy mindig az előző, már elvesztett meccsen jár a fejünk, miközben elveszítjük azt, amin épp játszunk. Automatizmusok irányítanak, nem autonómia: felkészületlenül megyünk bele a feladatainkba, és amikor jön a következmény, készséggel befogadjuk a minket is felmentő narratívát, hogy a Soros, Brüsszel, Trianon a felelős. Az volt meglátásom, hogy a szüleink generációja elbukta a számára kiosztott történelmi feladatot, és a saját generációmban sem látom a potenciált, hogy felismerje és teljesítse a sajátját. Most így a NER beszántásának hajnalán, a rekord-magas fiatalkorú szavazóval talán mondhatjuk, hogy ez a borúlátó gondolat rosszul öregedett. Ám szavazni az előző generációk is elmentek, ők is csináltak rendszerváltást, fülke-forradalmat, EU-csatlakozást. És ahol én állok, onnan úgy látszik, a történelmi feladat nem csak ennyit jelent.
- Kollaboráns: volt 2018 végén a túlórával kapcsolatos törvénymódosítás, ami "rabszolga-törvény" néven híresült el. Akkoriban ezt egy egész jó írásnak tartottam, de ahogy nézem, a logikája elég hasonló a korábbi "Szkülla és Karübdisz között vergődök" tépelődésekhez, ahogy kormányzati és baloldali elgondolások között próbáltam eligazodni. Egy kicsit azért sikerült tovább fűzni a korábbi gondolatokat, és a hatalom természetéről elmélkedtem: karrier-kérdéseken keresztül vezettem le, hogyan működik együtt egy elnyomónak tartott rendszerrel még az is, aki elvileg ellenzékben van. Egyébként így, hogy visszaolvasom ezt a cikket, és azt, amit a gödi Samsung-gyárról olvastam, még jóhiszemű is voltam.
- Helyetted szégyellem magam: egy hónappal később írtam ezt meg, egy óra alatt, felháborodva, amikor a kormány-média elkezdte kinyírni az egyik gimnazista ellenzéki aktivistát. Egyébként ezt az írásomat relatíve sokan olvasták és osztották, annak ellenére, hogy szakmaiság alig van benne, és a higgadt, több oldalról való átgondoltság se kapott helyet, csak filmes hasonlatok (ezért nem osztottam újra a Szőlő utcai botránynál, pedig valószínűleg akkor is lett volna közönsége). Vannak kérdések, amelyek egydimenziósak. Végülis a NER a kegyelmi botrányba bukott bele, ami arra utal, hogy van olyan abszolút nulla, ami megfagyasztja Soros-tervvel és Zelenszkijjel fűtött tábort. Megkaptuk a társadalmat felrázó Mohácsot, bár - tekintve, hogy ez 2019-es cikk, és azóta behúztak még egy 2/3-ot - ez az ügy talán még csak Nándorfehérvár eleste volt.
2020 - Kultúrharc
A következő évben a mi térfelünkön pattogott a labda. Van ez a "cherry picking", magyarul inkább "kimazsolázás" néven ismert érvelési hiba, amikor az ember kiválogatja a tények közül azokat, amelyek alátámasztják a narratíváját, és nagyvonalúan eltekint a többitől. Ez nem csak hiba lehet, hanem egy taktika is. A NER felhasználta az addigra felvásárolt médiumokat, hogy úgymond átkaroló manőverbe kezdjen. Nem az ellenzéket támadta, hanem a szellemi hátországot: nekiment a pszichológus-képzésnek, és szisztematikus balliberális agymosásnak állította be. Amúgy tényleg jócskán találni barmokat a pszichológusok között is, de ők úgy aránylanak a tudomány egészéhez, mint a mazsola a kalács egészéhez. Viszont a kormány sikeresen sugalmazta, hogy a szavazói unokái nem azért utasítják el a NER-t, mert diplomásként képesek tájékozódni, hanem mert az egyetemek valójában az ellenség átnevelő táborai.
Ezzel a hadászati szlenggel talán még zseniálisnak is hangzik ez a taktika: nem mentek bele állóháborúba a politikai csatározásra képes (?) és hajlandó ellenzéki politikusokkal, hanem közvetlenül az utánpótlási vonalakat támadták. Egy másik hasonlattal talán jobban érezhető, hol látom a problémát: olyan ez, mint amikor egy koncerten valaki a küzdőtérről hátra megy pogózni az állóhelyekre, azok közé, akik nem tudnak és/vagy akarnak ebben részt venni. Egy ellenzéki politikussal valóban érdemes arról vitatkozni a médiában, akár számonkérő hangnemben is, hogy a "kisebbség" szóról miért a melegek, és miért nem a határon túli magyarok jutnak eszébe? Egy tankönyv szerkesztőjének, tanársegédnek viszont nem azon kellene gondolkodnia, hogy egy jobbos influencer mit fog gondolni a munkájáról, és nem is elvárható tőle, hogy helyt álljon ilyen csatákban. Különös tekintettel arra, hogy - mint az előző évben megtudtuk - a kormányoldal nem szégyell bármilyen eszközt bevetni ezekben a lejárató kampányokban.
- Kultúrkampfwagen mark IV: igazából az év összegzése összegzi ezt az írást is. A Magyar Nemzetben mentek neki a szociálpszichológiai anyagnak. Egy-két példa van arra, hogy tényleg vannak olykor necces dolgok az egyetemeken, és arra is, hogy akkoriban a kormány addigra sokkal necceseb dolgokat vitt be a saját ideológiájából a egyetemistáknál elvileg kiszolgáltatottabb közönségnek szóló közoktatásba. Kulisszaként talán csak annyit árulnék el, hogy tényleg volt bennünk egy félelem, hogy hol fog megállni ez a kampány - a címben azért négyes verziójú tankról van szó, mert a német "vier" úgy hangzik, mint az angol "fear".
- Mennyei királyság: Dúró Dóra is megpróbálta kivenni a részét ebből az ideológiai küzdelemből, ő konkrétan egy mesekönyvet darált le. A Meseország mindenkié c. művet azért tényleg nehéz csak egy szimpla mazsolaként értelmezni, és az is igaz, hogy valószínűleg nem egy felnőttképzés hallgatósága a célcsoportja. Olvastam anno róla pár cikket, amik árnyaltabb képet alakítottak ki a témáról, de így sem támadt ingerenciám arra, hogy felsorakozzak Dúró Dóráékkal szemben. Pont azért, mert az adott témában kevés dolog van, amivel kapcsolatban üdvösnek tartom a beton-szilárdságú nézetek kialakítását. Egy Popper-történetet hoztam ennek illusztrálására. Annyiban azért tévedtem, hogy Dúró Dóráéknak azért mégiscsak üdvös volt beton-szilárddá keményíteni a táborukat, mert ők így legalább megmaradtak egy akkora közösségnek, amit bejut a parlamentbe - a nyitottság hírnökeitől meg szép fokozatosan elbúcsúztunk az elmúlt években.
2021-2022 - Polgári forradalom
- Útinapló: a magyar öntudatnak valahogy része az a meggyőződés, hogy jobbak vagyunk, mint a Balkán országai. Mivel azon a nyáron Montenegróban nyaraltam, volt lehetőség egy kis mintavételre egy baleset kapcsán. A korábbi "mindenki benne van" gondolat pozitívabb verziója a "mindenki tehet valamit, hogy jobb legyen" volt: a fő kérdés az, hogy beletörődünk-e, hogy tróger módon dolgozunk, vagy magunkra erőltetünk egy kis munkakultúrát? Nem a szavazáskor váltjuk le a NER-t, hanem akkor, amikor már elég jók vagyunk, hogy ne legyen szükség rájuk.
- Beoltás: a 2021-et búcsúztató írásban szó esett a Covid-védőoltásokról. Az oltásokkal kapcsolatos attitűd kicsit olyan lett, mint a kultúrharc: minden a politikáról szól. Nem az a kérdés, hogy az orvosokban bízol-e, hanem hogy a kormányban bízol-e, ami valószínűleg már markában tartja az egészségügyet. A "ne dolgozzunk trógerül" mozgalom első hőse Zoli haverom volt, aki szakemberként hosszú előadást és Q&A szekciót tartott nekünk, hogy ne a politikai nézeteink mentén dőljön el, vállaljuk-e az oltást. Így visszaolvasva érdekes, hogy egy világjárvány idején egy civil eligazítására támaszkodtunk, mert a kormányban nem bíztunk. Még a mostani választás előtt hallgattam egy podcastet, amiben azon tűnődtek, hogy az állandó háborús rémisztgetés után elindulnának-e még az óvóhelyre az emberek, ha a kormány bejelentené, hogy tényleg megtámadtak minket?
- Ismét pusztíthat e láng rajtatok: a 2022-es év elején újra megmozdultak a tanárok, talán akkor volt a polgári engedetlenség is, nem tudom már. Egyik kliensemet egyébként az egyik kirúgott tanár tanította. Azt mondja, ő volt az egyetlen, akinek hozzáadott értéke is volt. Ennek a bejegyzésnek lényegében ez volt az üzenete: lehet, hogy politikai előnyszerzésként értelmezni ezeket a tüntetéseket, én is azt szoktam tenni általában. A kérdés valójában nem az, hogy ki nyer ezen, hanem ki az, aki biztosan veszít: a tanulók, így közvetve a teljes társadalom. Azok a kollégáim, akikre annak idején felnéztem, már többnyire informatikusként dolgoztak valahol. Ők kellenének egy jobb minőségű oktatáshoz, de valószínűleg a "gyere haza fiatal" kampány ezúttal is földbe fog állni. Akkor még nem tudtam, hogy a cikk vége pár év múlva nem is lesz annyira túlzás, amikor a NER ruszofíliája annyira megerősödik, hogy retconolni kezdik a történelmet (bár, Slavoj Zizek szerint úgyis mindig mindenki azt csinálja). "Ahhoz, hogy valaki röhögés nélkül ki tudja mondani, hogy például '56-ért a fasiszta csőcselék a felelős, nem igazán gyenge történelemtudás kell, hanem gyenge jellem. Ilyen jellemű ember ma is akad bőven. Az ambíciózusabbja államtitkárhelyettesnek megy, de lesz majd közülük igazgató és tanár is. Hiányozni fog majd a tantestületből az a srác, aki helyre rakhatta volna őket, ha nem talált volna rá egy szoftverfejlesztő webináriumra."
- The Force awakens: rövid idő elteltével ezek a hőn szeretett oroszok lerohanták Ukrajnát. Eszembe jutott néhány, a Magyar Nemzetben szemlézett külföldi toborzó videó, annak kapcsán fejtettem ki ezt a szamurájos szolgálat-dolgot: az ország nem egyenlő az elitjével, tehát ha dolgozol, nem nekik dolgozol, hanem a közösségednek. Mint ahogy az ukránok sem azért vették fel a kesztyűt, hogy Zelenszkijnek jobb legyen, te sem azért teremtesz értéket, hogy Orbán aztán a kampányában felhasználhassa, hogy micsoda sikerek vannak. Mondjuk ezt fogja csinálni, de nem muszáj rá összpontosítani, lehet a közösségre is.
- Kvarkogó János: ez egy poénnak szánt írás volt, amit egy a kampány témájához gyanúsan jól illeszkedő népszavazás ihletett. Tudniillik a kormánynak is nagyon fontos volt ám, hogy a gyerekek megfelelő oktatást kapjanak, különös tekintettel a szexuális felvilágosításra. Azon gondolkodtam, hogy vajon a szavazóik tényleg elhiszik, hogy nemváltásra biztatjuk majd az óvodásokat?
2023 - Lerohasztás
Na kinek lett újabb 2/3-a? Nem tudom, hogy az Összefogás, a nemváltó óvodások, vagy a háborús fenyegetés, de végül sikerült meggyőzni a társadalmat, hogy nem akar kormányváltást. Igazából itt már nem is nagyon mérgelődtem miatta, csak rezignáltan tudomásul vettem, hogy párhuzamos valóságokban élünk. A legszürreálisabb élmények azok voltak, amikor a NER elém rakta a saját valóságát, én meg csak pislogtam, hogy mi ez a post-truth izé.
- Teljesítménymutató: amikor osztályvezető voltam, gyakran jártam olyan konferenciákra, ahol a kormány egyik küldötte is felszólalt. Olyan baromságokat mondtak, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy mi történik éppen? Az arcunkba röhögnek, hogy ezt is megtehetik? Vagy már ennyire mindegy minden? Vagy azok, akik ott álltak a pulpitusnál, néha egy félregombolt érettségizős öltönyben, nem elkövetők, hanem áldozatok? A bejegyzés lényegében a viselkedésterápia elvei mentén vezeti le, hogyan alakul ki az a nemzeti együttműködés, ahol már mindenki feladta, hogy próbál valami valódi értéket teremteni.
- Bushido: a pedagógusok státusztörvénye ihlette a bejegyzés második felét. Kicsit másképp látom a tanári munka megbecsültsége mögötti jelentést: ez egy értékrend alapú munka, nem piaci, tehát nem magától értetődő, hogy annyira megéri anyagilag, mint a versenyszféra állásai. A volt kollégáim sem csupán azért mentek informatikusnak, mert nem volt elég fizetés. Hanem azért, mert akinek dolga a hivatás értékrendjét képviselni és védeni, valójában csak minél olcsóbban ki akarta pipálni ezt a területet, és kihasználta őket. Olcsóbban, hogy több pénz maradjon Capitalyt játszani. Körülbelül olyan ez, mint egy társadalom lelkét megmérgezni.
- Útinapló3: és ha már nemzet és lélek - ősi soviniszta család sarjaként valahogy mindig meg voltam győződve róla, hogy szellemileg, erkölcsileg vagy egyéb módokon, de a szlovákok fölött állunk. Aztán elmentem Poprádba nyaralni, és végigturnézva a kulturális helyszíneket, arra a következtetésre jutottam, hogy valójában nagyjából ugyanazok a szorongások jelennek meg a nagy nemzeti narratívában, és nagyjából ugyanúgy, egy narcisztikus hamis-szelf megalkotásával próbálunk megküzdeni velük. Azt nem tudom, hogy a szorongást a NER gyártotta-e nekünk, de az biztos, hogy az olyan gagyi válaszokat, mint a Pozsonyi csata vagy az Aranybulla, nekik köszönhetjük.
2024-2026
2023-ban kaptam egy nagyon izgalmas visszajelzést, hogy akár könyvet is össze lehetne hozni az írásaimból, és azóta inkább a klasszikus pszichológiai témákkal foglalkozom. Hiába, elég jól terelhető vagyok pozitív visszajelzésekkel, az az igazság.
Hasonlóképp ilyen meghívások mentén alakultak azok a projektjeim, amik mégis relevánsak itt: az Inga kultúrcafé egyes műsorvezetőivel ugyanabban a networkben vagyunk, és ők úgy gondolták, értelmesen hozzá tudok tenni a társadalmi témákról szóló beszélgetésekhez.
- Tannenbaum: 2024-ben volt egy beszélgetésünk Vallás és pszichológia témakörben. A felkészülés során felhasznált elméletből írtam a 2025-ös karácsonyi cikket, ami a személyes és társadalmi szimbólumokról szólt. Nagyjából a felétől indul a politikai szempontból releváns rész, a War for territory c. bekezdésben. Az ezt megnyitó idézetet (asszem egy olasz kommunistától származik) egy politikai podcastből ismerem, ami többek között a NER társadalmi stratégiáját fejtegette: először kulturális fölényt kell elérni, például azzal, hogy politikailag tematizáljuk a karácsonyt. Vagy - ahogy visszaolvasom az évekkel ezelőtti írásaimat - az oktatást, pszichológiai segítségnyújtást.
- 2026-ban is volt egy ilyen nemzeti-projekt: részt vettem két beszélgetésen a Magyar Önismeret című műsorban. Szerintem írok majd róla részletesebben is, de ha érdekel a téma, akkor az első beszélgetés fenn van már a Youtube-on Dicsőség és sérelmek címmel.
Szeretnél még kapcsolódó cikkeket olvasni?
- Igazából ennyi link után meglepődnék, ha még több bejegyzés érdekelne, de amúgy a kontextushoz passzol még néhány írás.
- Az elején szóba került ez az önbizalom-csalás, hogy a nem-tudást az ember becsomagolja a tudásba, és szép lassan elkezdi hígítani az önismeretének alapjait. A saját ilyen sztorimról a Kapudrog c. bejegyzésben írtam.
- Párszor írtam arról, hogy nem sikerült annyira beilleszkednem a szakmába. Ez alkalmanként világnézeti, politikai különbségek miatt van, amelyek összekeverednek a lélektani nézetekkel. Konkrét példaként a Confessio és a Destiny is all című bejegyzéseket javasolnám.
- Of wolf and men: bizonyos értelemben ez a 2015-ös Elveszett cirkáló folytatása, kicsit tovább görgetve ezt a kulturális szakadék-kérdést, csak munkahelyi kontextusba áthelyezve. A fő témája a társadalmi szerződés, ami metál-koncerteken keresztül vezettem le. Ebben van a fent említett "hátrajön pogózni" levezetés az inkorrekt polgártársakkal kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése