Friendship is magic

Nyilván a pszichológusnak vannak igazán kimunkált eszközei arra, hogy segítsen pozitív irányba formálni minket, de nem elhanyagolható a többi kapcsolat sem. Ezt a bejegyzést egy barátom megünneplése, illetve az azzal kapcsolatos bizonytalanság ihlette, és arról szól, hogy néha afféle terápiás közösséget jelenthet az ember baráti köre.

Útinapló vol.6 - Reneszánsz stúdiumok

Idén nyáron Toszkánába vitt minket a jó sors. Több város több múzeumát és műemlékét is végigjártuk, olyannyira, hogy egy idő után egy kicsit sok is lett nekem a dolog, és elkalandoztam. Az idei útinapló így végül arról szól, hogyan maradhat az ember mégis fókuszált, ha már művelni akarja magát - egyáltalán, mi állhat az intellektuális igények hátterében? Elmélkedtem azon is, hogy a lélektan kiindulópontja, az emberről alkotott kép hogyan jelenik meg a régi művészeti alkotásokon, és hogy a mostani tudományos gondolkodásmódunk a középkorhoz vagy a humanizmushoz áll közelebb? Kicsit nerd tartalom lett, de ha te is szereted a történelem-pszichológia-művészet koktélt, felrázva, nem keverve, akkor jó szórakozást!

Magyar önismeret

Az elmúlt félév számomra legizgalmasabb projektje a Magyar önismeret című műsorban való szereplés volt. Három beszélgetésben volt alkalmam megosztani a gondolataimat olyan történelmi és társadalmi témákban, amelyek a magyarok nem kis százalékát foglalkoztatják. Dicső vagy sötét múlt áll mögöttünk? Áruló volt Görgei? Hogyan formálta a közelmúlt történelme azt a két generációt, amelyek mindketten pályáznak a rendszerváltó díszítő jelzőre?

Most, hogy kint van mindhárom alkalomról a videó, megosztanám őket. A kapcsolódó bejegyzések és kulisszák mellett még az elején kifejtem az utolsó diszkusszió alatt napvilágot látott meglátásaimat arról, hogy mire lehet jó a történelemoktatás, és mit jelent az önismeret egy nép esetében?

Éretlenségi 1. rész

A mostanában aktuális érettségi témája kapcsán feltűnt, hogy milyen sokszor hallom a klienseimtől az "éretlenség" kifejezést, és milyen sok különböző módon. Úgy tűnik, nem kevés szorongásnak eredője a gondolat, hogy talán már le is maradtunk az okéságunkról. Valahogy ott volt előttünk a társadalmilag is értékelt cél, de elvétettük.
Több beszélgetésben is elmélkedtünk közösen a témáról, nagyon különböző emberekkel. Úgy tűnik, évtizedek és diplomák különböztethetnek meg minket, mégis mindenki szoronghat amiatt, hogy talán éretlen.  És ha már ennyire örökzöld témáról van szó, megosztanék róla pár megfejtést az elmúlt időszakból.
Illetve terjedelmi okokból most csak egyet, ami az identitásfejlődésen alapul. Ha tetszik a téma, akkor a jó hír, hogy van még két bejegyzésre elég ötlet!

Béka DNS

Első ránézésre ez a bejegyzés a sztereotípiákról szól, de remélem, hogy találsz benne több réteget, ha végig olvasod. Az a lényege, hogy a legtöbb élethelyzetben hiányos információk alapján kell értelmeznünk a történetet, ami ahhoz vezet, hogy kiegészítjük a látottakat máshonnan származó ismeretekkel. Az ártalmatlan félreértések mellett ennek lehetnek kifejezetten sötét és tragikus végkifejletei, amire itt konkrétan az angol rendőrség anti-rasszista megújulásának példáját hoztam fel. Mivel a mi szakmánk is nagy hatással van ez emberi sorsokra, fontos, hogy pszichológusként az ember tisztában legyen azzal, hogy mikor milyen információk alapján ítéli meg a helyzetet - és mikor van az a pont, amikor ezt érdemes megbeszélni, például egy szupervízión.

Magyarisztáni víg napjaim

A múlt vasárnapi népszavazás óta egyre több helyen látok visszatekintéseket a NER elmúlt másfél évtizedére, sok különböző nézőpontból. Többnyire nem mentem bele politikai témákba a blogon, de azért minden évben akadt egy-két közéleti esemény, amihez pszichológiai szempontból fűztem relevánsak gondolt kommenteket. Én is visszatekintek hát ezekre a bejegyzésekre, felidézve, milyen volt ez az elmúlt 16 év.

Helytartó

Ezt a bejegyzést egy minap olvasott történelmi forrás ihlette, amiben igen lesújtóan fogalmaztak Magyarországról. A hangvétele nagyon emlékeztetett azokra az önvádakra, amelyekkel az emberek kínozzák magukat, akár az általam olvasott könyvekben, akár az általam vezetett konzultációs folyamatokban.

Vajon védhető olykor ennek a belső kritikusnak az álláspontja?

Baj lenne, hogy az embernek van önkritikája? Vagy ennél többről van szó?

Hol és miért tanulunk meg így gondolkodni magunkról? 

Milyen kapcsolat lehet az, amiből ez a narratíva származik?

És mit lehet kezdeni vele, ha esetleg mégsem akarunk együtt élni vele?

Yoda, a humanisztikus terapeuta

A pszichológusi karrier egy szakaszában szinte elkerülhetetlen, hogy az ember valamilyen módszerspecifikus képzésre járjon. Ott aztán különböző intervenciós eljárásokat, technikákat tanul, amelyek gyakorlása hatékonyabbá teszi a munkáját, és nem kisebb mértékben növeli a szakmai önbizalmát.

No de tényleg a technikáktól működik a pszichológia?

Nem. Legalábbis erre jutottam, ahogy többek között a saját önismeretemen is rágódtam. Út közben érintettem egy kollégám munkamódszerét, vívó taktikákat, de a válasz leginkább lényeges részét ezúttal is Yoda mester adta meg.

Destiny is all - 2025 összefoglalója

A 2025-ös év összefoglalója részben a tavalyi bejegyzések felelevenítéséről szól, de van benne új tartalom is: mi teremti meg az ember számára a koherencia-érzetet? Milyen emberképben hisz igazán, és a pszichológia mely ága harmonizál legjobban ezzel a képpel? Mennyire kell szorosan illeszkednie a kliens, terapeuta, módszer és társadalom világképének? 

A tavalyi évben felfedezett kedvenc-sorozat, Az utolsó királyság példáján keresztül elmélkedtem azon, hogy mennyire megkerülhetetlen egy önismereti folyamatban, hogy az élet működéséről gondolkodjunk, függetlenül a módszertől.

Tannenbaum

Az évad utolsó posztjában elkalandoznánk egy kicsit a vallás és pszichológia metszéspontjához. Az apropó a karácsony, ami meglepő módon nem a vásárlásról szólt eredetileg, hanem egy vallási ünnep.

Ahol pedig vallás van, ott megmutatja magát az ember legérettebb és legfafejűbb oldala is.

Egy erről készült rendszert foglalnék össze nektek, kiemelve egyik elemét, a - vallási - szimbólumokkal, esetünkben a karácsonyfával való viszonyunkat. Egy kicsit politizálok is hébe-hóba.

Yoda, a sématerapeuta

A novemberben debütált sématerápiás előadásomban az egyik feldolgozott maladaptív séma a "kudarcra-ítéltség" volt. Ennek felvázolása közben jött egy rögtönzött idézet a Csillagok háborújából ismert Yoda mestertől: "tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld."

Úgy vélem, írásban még mindig jobb vagyok, mint szóban, úgyhogy itt is kifejteném, milyen összefüggést látok a Mester szavai és a kudarcra-ítéltség között.

A ring határozza meg a tudatot 3 - Célok és szokások

Ennek a résznek a kulcskérdése a célkitűzés mögötti motiváció, valamint az a szokásrendszer, ami segít vagy akadályoz. Hogy épül fel ez a szokás? Mire jó és mire nem? Hogy lehet megváltoztatni?

Ez egy vívás+pszichológia bejegyzés (3. része) lesz, de szerintem annak is érdemes lehet elolvasni, akinek esze ágában sincs kardot fogni a kezébe. Minden, ami pszichés feladat a vívásban, a való életben is feladat. Ezért szeretem analógiaként használni, szintén ez az oka annak, hogy lélektant viszek az edzésekre. Ezúttal az edzőtábori előadásaim lényegesebb gondolatait osztanám meg veletek; a helyzet megélése és a fejlődésed, a teljesítményed és a személyiséged közötti kapcsolatokról.

Mivel több előadás anyagát lehetetlennek tűnt emészthető mennyiségben megírni, 3 részre osztottam az eredeti bejegyzést. Ez a harmadik, ami a viselkedés motivációs tényezőivel foglalkozik, legyen szó egyszerű vagy elvont dolgokról. És persze a fő kérdés: hogyan lehet ezeket esetleg a saját oldalunkra állítani?

A ring határozza meg a tudatot 2 - Szabadság és sémák

Ennek a résznek az a kulcskérdése, hogy mennyiben irányítja a viselkedésed a szabad akarat, és mennyiben a túlélő módod, és mire kell odafigyelned, ha változtatni akarsz ezen az arányon?

Ez egy vívás+pszichológia bejegyzés (2. része) lesz, de szerintem annak is érdemes lehet elolvasni, akinek esze ágában sincs kardot fogni a kezébe. Minden, ami pszichés feladat a vívásban, a való életben is feladat. Ezért szeretem analógiaként használni, szintén ez az oka annak, hogy lélektant viszek az edzésekre. Ezúttal az edzőtábori előadásaim lényegesebb gondolatait osztanám meg veletek; a helyzet megélése és a fejlődésed, a teljesítményed és a személyiséged közötti kapcsolatokról.

Mivel több előadás anyagát lehetetlennek tűnt emészthető mennyiségben megírni, 3 részre osztottam az eredeti bejegyzést. Ez a második, ami az egzisztenciális- és sématerápia perspektíváiból a kérdést, hogyan formál téged a ring, és hogyan formálod te azt?

A ring határozza meg a tudatot 1 - Narratíva és kontroll-érzet

Ennek a résznek az a kulcskérdése, hogyan alakítsd a kapcsolatod az adott helyzettel ahhoz, hogy nyertesen kerülhess ki belőle?

Ez egy vívás+pszichológia bejegyzés (1. része) lesz, de szerintem annak is érdemes lehet elolvasni, akinek esze ágában sincs kardot fogni a kezébe. Minden, ami pszichés feladat a vívásban, a való életben is feladat. Ezért szeretem analógiaként használni, szintén ez az oka annak, hogy lélektant viszek az edzésekre. Ezúttal az edzőtábori előadásaim lényegesebb gondolatait osztanám meg veletek; a helyzet megélése és a fejlődésed, a teljesítményed és a személyiséged közötti kapcsolatokról.

Mivel több előadás anyagát lehetetlennek tűnt emészthető mennyiségben megírni, 3 részre osztottam az eredeti bejegyzést. Ez az első, ami a narratív pszichológia felől közelíti meg a kérdést, hogyan formál téged a ring, és hogyan formálod te azt?

Útinapló vol.5. - Várak és sémamódok

Ebben a bejegyzésben adózok annak a hagyományomnak, hogy a nyaraláson látottak által triggerelt pszichológiai témákat osztom meg. Aki mostanában olvasta a frissebb írásaimat, nem fog megdöbbenni azon, hogy ezúttal is a sémamódokra tekintünk rá, csak most más perspektívából. Az ihletet ezúttal is a sématerápiás konferencia és a nyári edzőtábor adta, de az igazi múzsa Erdély, és az ott örökül hagyott várak voltak.

Dark side of the moon

Ebben a bejegyzésben a két legérdekesebb júliusi szakmai eseménnyel kapcsolatos elmélkedést osztom meg. Az első a sématerápiás konferencia volt, ahol annyi érdekességet hallottam, hogy kitelne belőle akár több évad is ezen a blogon. A másik a nyári vívós edzőtábor volt, ahol alapvetően nem lenne pszichológia, de ahogy a viccből megtanulhattuk, lehet az almafán is cseresznyézni, csak vinni kell magunkkal.

Szóval a témánk a következő: lehet-e teljesen más módon megközelíteni a sémamódokat, mint az eddigi, én-állapotokra emlékeztető perspektívából? (spoiler: lehet)

És ezek a módok hogyan segítenek szembenéznünk azzal a ténnyel, hogy meg fogunk halni?

Miért nem esznek kalácsot?

A mostanában írt "test lázadása" logikájú bejegyzések után jogos kérdés lehet: miért kell megvárni, amíg az ember elkezd tüneteket képezni? Miért nem lehet elébe menni a dolgoknak, és akkor belekezdeni valamilyen pszichológiai folyamatba, amikor úgymond "nem érzi jól magát", de még nem abban az értelemben, amit mifelénk "szenvedésnyomásnak" mondanak?Oly magától értetődő kérdés ez, hogy már-már naívnak tűnik. Sőt, ostobának. Sőt - számonkérőnek!

Ebben a bejegyzésben tehát arról lesz szó, hogy a problémáinkkal való megküzdés, azok helyes felismerése bizony nem kevés előkészületet igényel - és ezek hiányában igen tudunk haragudni azokra, akik ezt nem veszik észre.

One way out

Egy paradox levezetést szeretnék megosztani veletek: egy beszélgetés során amellett érveltem, hogy a pánikroham nem a lelki betegség jele volt, hanem az egészséges működésé. Mármint bizonyos szemszögből nézve.

A "read more" tag után megpróbálom kontextusba helyezni a gondolatot, de még mielőtt pánikba esnétek, ha nem volt még pánikrohamotok: nem az a lényeg, hogy milyen jó dolog is ez (nem az), hanem hogy még kártékonyabb az út, amit követve el lehet jutni hozzá.

The bleeding

Ez a bejegyzés egy rövid levezetés a szakítás érthető módon gazdag irodalmából. Azon morfondíroztam, hogy mennyire oké, ha az ember kifordul magából az elveszett szerelem miatt, vagy még évekkel később is nyomorgatja magát egy olyan szakítás miatt, amiről egyébként úgy gondolja, hogy szükséges lépés volt?

És mivel ezen sokan mások is gondolkodnak, most lehetőségem van némi kollaboráció eredményét megosztani veletek.

If it bleeds we can kill it

Ebben a bejegyzésben a pszichoedukáció hasznosságáról értekezünk. Felmerült bennem, hogy a pszichológiai művelődés csak elveszi a műsoridőt az érzelmi folyamatoktól, akár még akadályozza is azok fejlődését. Most azonban úgy látom, hogy éppen megfoghatóbbá, kezelhetőbb, így reménytelibbé is teheti az elakadásokat.

Ami segített eljutni erre a konklúzióra, az a sématerápiás szupervíziós csoport és a Ragadozó című film.